Köszöntő

Prof. Dr. Romics Imre
tanszékvezető egyetemi tanár
az Inko Klub Egyesület szakmai fővédnöke

Egyesületünket 2005 tavaszán alakítottuk meg azzal a céllal, hogy inkontinenciával, azaz vizelet- és széklet-visszatartási problémákkal küzdő‘ embertársainknak nyújtsunk segítséget. Célunk az érintettek életminőségének javítása, melyet személyes és internetes tanácsadással, valamint az érintettek folyamatos tájékoztatásával kívánunk elérni.
Hazánkban körülbelül 500.000 inkontinens ember él. Az érintettek nagyobb része nem ágyhoz vagy kórházhoz kötött beteg, hanem a mindennapi életben tevékenyen részt vevő személy. A felnőtt nők mintegy 40 százaléka - életében legalább egyszer- szembetalálja magát a jelenséggel.

Köszöntő

Tisztelettel köszöntjük Önt az Inko Klub Egyesület honlapján!

Dr. Sarkady Tamás
Az Inko Klub Egyesület elnöke



Mint az Inko Klub Egyesület elnöke, szeretettel köszöntöm Önöket és megköszönöm, hogy ellátogattak a honlapunkra. Hittel vallom, hogy a betegek nagy részénél az inkontinencia nem betegség, hanem csak egy állapot, épp ezért a mindig pontos alapos orvosi kivizsgálás mellett a legnagyobb mértékben az érintettek felvilágosítására van szükség.

Személyes kapcsolat felvétel az inkoklub.hu

Mivel a fórumban egyre több hozzászólás érkezik társkeresés témakörben, ezért a kapcsolat felvételt megkönnyítendő bevezettünk egy új rendszert, mely lehetővé teszi a nyilvános email cím megadás nélküli levelezést egymással.

FemiScan gáttorna rendszer

A nők egyik legnagyobb problémája a terhesség-szülés kapcsán, illetve az életkor előrehaladtával meggyengült gátizomzat okozta kellemetlenségek. Ezen rendellenességek az akaratlan vizeletvesztésben, valamint a hüvely kitágulásából adódó szexuális zavarokban jelentkeznek. Leggyakrabban az akaratlan vizeletvesztés fordul elő pl. köhögéskor, tüsszentéskor, ami a 30-60 év körüli nők kb. 30%-át érinti.

Inko Klub Hírlevél, 2006. év II. szám

Hírlevelünk őszi számát olvassa. Reméljük, az idei nyáron is sok időt töltött a szabadban, szervezete felfrissült a friss levegőn és egészséggel néz az ősz elé. Az Inko Klub Hírlevél mostani számában beszámolunk idei programjainkról, további két vidéki városban folytatjuk Inkontinencia előadássorozatunkat. Elolvashatják sajtóközleményünket a székletvisszatartási-zavarokról és szakápoló kollegáink jótanácsait a vizeletvizsgálattal és az inkontinencia megelőzésével kapcsolatban. Rövid hírekkel és kiadványajánlóval is bővült Hírlevelünk. Bizonyára észrevette, hogy a mostani szám már a második dupla oldalas kiadás, amelyet szeretnénk a jövőben is megtartani, hogy minél több hasznos információt közölhessünk.

Rendelőintézet és gyógyászati segédeszköz bolt a belvárosban.

Az alábbi szolgáltatásokat nyújtjuk kedves vendégeinknek:

  • urológia
  • bőrgyógyászat
  • érsebészet
  • ortopédia
  • pszichoterápia
  • lymphoedema-kezelés
  • ultrahangvizsgálat
  • menedzserszűrés
  • intim torna

Professzori, főorvosi és szakorvosi kivizsgálás, hivatalos szakorvosi véleményezéssel és lelettel. beutaló nem szükséges.
Előzetes bejelentkezés és időpont egyeztetés: 06 1 354-30-90
10 órás intim torna (medencefenék izomzat tornája) tanfolyam indul 2007. január közepétől, várjuk jelentkezésüket.

Az Egészségközpont nyitvatartása:
Hétfő-péntek: 10.00. – 20.00., Szombat-vasárnap zárva.
Cím: 1066 Budapest, Mozsár u. 16. (Jókai tér),
Tel.: 06-1-3543090 Fax: 06-1-3543099
Email: info@htsmedical.hu, www.htsmedicalcenter.hu

Tanácsok karácsony idejére inkontinenciában szenvedőknek

Kellő körültekintéssel gondtalanok lesznek az ünnepek

Lassan közeledik a Karácsony és a Szilveszter, amely a rokonlátogatások, utazások, nagy családi ebédek és vacsorák időszaka. Ugyanakkor az utazás, a megszokottól eltérő ételek és italok problémákat okozhatnak az inkontinenciában szenvedőknek. Az alábbi ötletek segítenek abban, hogy a karácsonyi ünnepeket is felhőtlenül élvezhessük.