A fogyás enyhítheti az inkontinenciát

2006. január 12
Túlsúlyos nők esetében a fogyókúra hatására csökken az inkontinenciával összefüggő "balesetek" száma

Budapest, 2006. január 12. – Az inkontinencia ma Magyarországon mintegy félmillió embert sújt. Kiemelten veszélyeztetettnek számítanak a szülést követően lábadozó anyák, a negyven év feletti nők és az ötven év feletti férfiak. A probléma kezelésére a különböző terápiás módszerek és műtéti beavatkozások mellett egyszerhasználatos nedvességfelszívó betétek és pelenkák használata is ajánlott lehet. Ugyanakkor az életmódváltásnak is nagy szerepe van a betegség leküzdésében és az életminőség javításában. Ezt bizonyítja egy amerikai kutatók által nemrégiben közzétett vizsgálat is, amelynek során úgy találták, hogy a túlsúlyos nők esetében a fogyás csökkenti az inkontinencia kellemetlen tüneteit.

A vizsgálatok során Dr. Leslee L. Subak és kollégái negyven túlsúlyos nőt vizsgáltak a San Franciscoi Egyetemen. A kísérletben részt vevő hölgyek életkora 52 év, átlagos súlya 97 kilogramm volt, és hetente átlagosan 21-szer szenvedtek el inkontinens "baleseteket". A betegeket két csoportra osztották: a vizsgálat kezdetén kiválasztottak 19 nőt, akik orvosi felügyelet mellett egy három hónapos speciális programon vettek részt, amelynek célja a testsúlyuk csökkentése volt. Ebbe a csoportba sorolt hölgyek nem ehettek többet napi 800 kalóriánál és minden nap 60 percet kellett sportolniuk. A második csoportba tartozó 21 nő a programot három hónappal később kezdte.

Azok a nők, akik azonnal elkezdték a fogyókúrás programot, átlagosan 16 kilogrammot veszítettek testsúlyukból (a testtömegindexük 28-35 százalékkal lett alacsonyabb). A heti inkontinens epizódok száma 60 százalékkal csökkent, életminőségük pedig kimutathatóan javult. A másik csoportba sorolt betegek testsúlya változatlan maradt az első három hónapban, az akaratlan vizeletvesztéses esetek száma pedig 15 százalékkal csökkent. Miután ők is részt vettek a három hónapos testsúlycsökkentő programban a vizsgálat második felében, az inkontinens epizódok száma esetükben is kimutathatóan visszaesett.

A súlycsökkenés hasonló hatású, mint a konzervatív terápiás lehetőségek, állapították meg a tanulmány szerzői. Azok az inkontinenciában szenvedő túlsúlyos nők, akik leadnak a súlyukból, kimutathatóan kevésbé szenvednek az akaratlan vizeletvesztéstől. Öt és tíz százalék közötti súlyvesztés az inkontinens "balesetek" számának heti előfordulását 50 százalékkal is csökkentette. Egy 167 centiméter magas, 90 kilogramm súlyú hölgynél ez azt jelenti, hogy testsúlyát 4,5-9 kilogrammal kell csökkentenie. Mindez egy olyan cél, amelyet a túlsúlyos nők biztosan meg tudnak valósítani.

A magyarországi inkontinens betegek támogatásával foglakozik a tavaly májusban létrejött Inko Klub Egyesület, amelynek célja a vizelet- és székletvisszatartási problémákkal küszködő hazai betegek lehető legszélesebb körű tájékoztatása és felvilágosítása a betegség kialakulásának okairól, megelőzéséről, kezelésének és esetleges gyógyításának lehetőségeiről. Az érdeklődők további információkat a www.inkoklub.hu honlapon találnak, inkontinenciával kapcsolatos kérdéseiket pedig az Egyesület kék vonalán (06-40-321-321) és az info@inkoklub.hu címen e-mailben tehetik fel az egyesület szakembereinek.

Bridal retailer, Wedding

Bridal retailer, Wedding dresses,Bridal dresses,Cheap wedding dresses,Inexpensive wedding dresses,
Cheap wedding gowns,Bridal wedding dress,Wedding website
wedding dresses
Bridal dresses
dresses sale
Bridesmaid Dresses
Flower Girl Dresses
Party, Evening and Celebrity dresses – endless selection of styles, colours and the latest celebrity trends in the Goddiva boutique at fantastic prices
Mother Of The Bride Dresses
cheap wedding dresses
Evening dresses
prom dresses
Dresses, evening, cocktail, prom dresses, formal gowns from eDressMe. Homecoming dresses and bridesmaid

tiffany jewelry Choose, buy

tiffany jewelry
Choose, buy and shop for on sale tiffany jewelry including Tiffany & Co Silver Necklace, Pendants, Bangles, Bracelets, Earrings, Rings and Accessories.
tiffany co
tiffany jewelry
Tiffany Jewellery offering bangle Jewellery, bracelet jewelry, eardrop jewelry, necklace jewelry, ring jewelry, finger ring jewelry and earring jewelry
tiffany
tiffany and co
pandora jewelry
Tiffany Style Silver Jewelry: Rings, Earrings, Necklaces, Bracelets and more Tiffany Jewellery at low prices

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.