Felkészülés az Örömtelibb Szülésre.

Mi Nők kaptuk a természettől azt a csodálatos ajándékot, hogy kilenc hónapon át a legszorosabb emberi kapcsolatban élhetünk szívünk alatt növekvő gyermekünkkel, akit ez alatt a kilenc hónapon keresztül a testünkből táplálhatunk.
Tehát, amikor a sors ajándékaként élhetjük meg - szép ősi feladatunknál fogva - a fogamzás lehetőségét és testünkben hordozzuk magzatunkat, a méh tömege a magzat súlyával hónapról hónapra növekszik. A baba és a mama súlynövekedése jelentős megtartó feladatot ró a medencealap kicsinyke izmaira. Ennek a picinyke, tenyérnyi izomcsoportnak kell megtartani ezt az igen rövid idő alatt megnővekedett többlet súlyt. Ha ez az izomlemez edzett és rugalmas, akkor eltudja látni tartó feladatát minden gond nélkül, ha viszont nincs tornáztatva, akkor további gyengülésnek van kitéve.
A vajúdás idején a baba, ahogy egyre lefelé halad a szülőcsatornában, egyre inkább elnyomja a hüvely és a környező kötőszövetek ereit. Ezek az erek, mind kevesebb tápanyagot tudnak szállítani, ami egyfelől jó, hiszen egyre kevésbé lehet érezni, hogy mi történik ezen a területen, ez által a gátmetszés sem olyan fájdalmas, másfelől így a tápanyaghiányos szövetek kevésbé rugalmasak, ez által sérülékenyebbek is. /Gondolj csak arra, hogy hideg időben a szövetek összehúzódnak, kiszorítják a tápanyagot, az izmok és a szalagok tápanyaghiányosak lesznek és ez által rugalmatlanokká, merevebbekké válnak. Ha ebben az állapotban éri sérülés a szövetet, akkor maradandóbb a sérülés, ha viszont a szövetek nincsenek összehúzódva, akkor rugalmasabbak, kevésbé sérülékeny és kevésbé maradandó a sérülés és gyorsabb a regenerálódás./ A magzat kitolási szakaszában is a hüvelyben és a környékén annál kisebbek a sérülések és a maradandó változások, minél jobban felkészültek az izmok a szülésre, mert rugalmasan könnyebben szabad utat képesek engedni a babának, azaz kiengedőbbek és a szülést követő időszakban is biztosíthatjuk gátunk további fiatalos működését.
Az idejében megkezdett intim torna (IT) segítségével a záróizmok és a gát területén lévő izomcsoportok rugalmassá válnak, és képesek lesznek a nagy nyújtásra, károsodás nélkül.
- A korai szakaszban, még a fogantatás előtt végzett intim torna, a méhtest keringését ideálissá teszi, ezzel segítve a működését, tehát támogatja a beágyazódást is.
- Szülés során a hüvely olyan tágulásra képes, amelyre egyetlen más izmunk sem, 10-12-szeresére tágul. Szülés után persze fontos lenne, hogy ismét annyira összeszűküljön, mint korábban volt, de erre egyetlen nő hüvelye sem képes magától, csak ha célirányos tornával teszünk érte.
Az egy gyereket szült nők 51%-ban, a kétszer szült nők 64%-ban érzik hüvelyüket tágnak. Az, ha valaki nem érzi tágnak a hüvelyét, nem jelenti azt, hogy partnere sem érzi annak. Sokan pedig nem tudják eldönteni, hogy szűk-e vagy tág, hiszen ez nem látszik úgy, mint a testtömegünk vagy a magasságunk.
- A gyermekágyi időszak alatt, azaz a szülést követő hat hétben a táguláson átesett izmok kevésbé tartanak, regenerálódásra van szükség. Amennyiben ez időszak alatt terhelésnek van kitéve a szervezet, például függőleges helyzetben történő rázkódás, fizikai munka, erőltetett ürítés, helytelen testtartás, akkor a méh, hólyag, végbél tartószalagjai könnyen megnyúlnak.
Pedig szervezeted és alhasi szerveid törődést igényelnek, hogy ismét formában legyenek!
Sajnos még mindig nem tartunk ott, hogy elegendő információt és tájékoztatást kapjanak a kismamák a szülési izmok edzésének fontosságáról, azaz az intim torna áldott állapotban való végzésének lehetőségéről. Pedig az időben vagy a várandóság alatt megtanult intim tornával a hüvely izmok rugalmassá válnak és az elsajátított gátvédő vajúdástechnikával szülés közben is óvható a gátad, így képesek a gátizmok a szükséges tágulásra és utána sokkal gyorsabban regenerálható.
Ha csak a szülés után kezded el a helyes tornagyakorlatokat tanulni, akkor is megnyugodhatsz, mert saját magadnak lehetővé teszed, hogy visszaszerezd korábbi erődet és ismét fiatalossá – ez életkortól függetlenül – tornáztasd női izmaidat. /A gyakorlatokat gátmetszéssel vagy anélkül ugyanúgy végezheted./
A szorgos gyakorlás a legfontosabb, és azt gondolom erre mi Nők, képesek vagyunk, főleg ha az elismerést Párunk és Önmagunk örömében és elégedettségében megmutatkozik.
Az intim tornára nemcsak akkor van szükség, ha az izom már elgyengült, hanem akkor is, ha megszeretnénk tartani a gáti erőnket. Aki azt mondja, hogy számára nem szükséges az Intim Torna, az nem rendelkezik kellő információval. Senki gátja nem őrzi korábbi erejét, ha nem tornáztatja azt, csupán észrevétlenül gyengül. Fontos intim fizikai szféránk védelme, ha meg szeretnénk tartani az erejét. Csak az edzett gát edzett!
A szülés közben a hüvely tágulásával együtt a húgycső rövidke, gyenge izomzata is túlfeszül.
Ezzel magyarázható – a statisztikák egyértelmű összefüggést mutatnak – a vizeletmegtartó izmok erővesztése és a szülések száma között. Az először szült nők 30-38%-a, a másodszor szültek 56%-a és a harmadszor szült nők 75%-a tapasztalja a vizeletmegtartási képtelenség tüneteit, azaz orvosi nyelven a stresszinkontinenciát. Tehát minél többször szül valaki, annál gyakoribb, sőt annál súlyosabb a vizeletvesztés előfordulása, amely átmeneti is lehet.
Vagyis szülés után 6-8 héttel megszűnnek a tünetek és a kor előrehaladtával, legnagyobb valószínűséggel a váltózó korban ismét jelentkeznek a vizeletmegtartási képtelenség tünetei, ugyanis ilyenkor a meglévő tüneteid erősödnek fel. Ezért vannak előnyben azok, akik intim tornával felkészítik a szülési izmaikat a nyúlásra, tágulásra és ezzel aktívan védik a húgycső izmait is.
Kismamaként különösen figyelni kell napi szokásainkra, mert ezek az izmok /azaz a gáti izmok/ jelen élettani sajátosságaiknál fogva sérülékenyek megfelelő tréning hiányában meggyengülnek az egyre növekvő súly megtartási feladata alatt. Ilyen napi szokásaink, amik a gát izomzatának gyengülését idézik elő a helytelen testtartási és ülési szokásaink. Várandós állapotban az egyre növekvő súly hordozása végett testtartásunk megváltozik és egyre többet ülünk, de nem mindegy hogy hogyan! A meggyengülés következtében az emberi kapcsolatokat súlyosan befolyásoló, a mindennapi életet megkeserítő tünetek jelentkeznek. Az egyik ilyen probléma, amely első sorban a nőket és főleg a kismamákat érinti a szél és széklet megtartási nehézség és az aranyér betegség. Az intim torna helyes elsajátításával és napi rendszeres végzésével van esélyed arra, hogy ezen a területen is megerősödj, mert a tréning napról napra növeli az izmok feszességét és ez által tartóképességüket.
?ldott állapotban az erős hüvely jól zár, stabil, tartása van, ezért ülésben és állásban nagyobb
alátámasztást jelent a méhnek, csökkenti függőleges gerinc mellett a méhszájra háruló mechanikai terheltséget.
Az intim torna tanfolyam során a résztvevők megtanulják az összes medencealapi izom hatékony tréningjét és hogyan védjék meg az alhas belső megtartó erejét.
Ha te Kismama vagy és mihamarabb elsajátítod az intim torna gyakorlatokat és napi rendszerességgel végzed, akkor Te megnyugodhatsz, hogy ott is felkészült leszel, ahol szülsz, és gondoskodsz későbbi „női erődről? is. A jó felkészüléssel nem csupán a babának teszed könnyebbé a kijutást, hiszen az ellazításra, nyújtásra képes izom kisebb ellenállással nyitható, hanem a saját felépülésedet is megkönnyíted. Semmitől sem kell tartanod, ha követed a szakképzett tréner javaslatait, sőt „mindkettőtöknek? élvezetesek lesznek a gyakorlatok.
A legkevesebb idő, ami a nagy változások megéléséhez, a rendszeres intim torna mellett szükséges, az legalább 10 hét. Ennyi idő kell, hogy az izomrostok, a kötőszövet, az érrendszer alkalmazkodása magas szintet érjen el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szülés előtt néhány héttel vagy akár csak néhány nappal nem érdemes megtanulnod a gyakorlatokat. A szülés napjáig bármikor megtanulhatod. Rövid idő alatt nincs ugyan esélyed arra, hogy megerősödj, de a tréning napról napra növeli az izmok feszességét és tartóképességüket.
A szülésnél is hasznát látod a tanultaknak. Jobban tudod miként figyelj az izmaidra és mikor kell jó minőségben ellazítani, a szükséges tágulás érdekében.
A szülés napjától kezdve is hasznát látod a tanultaknak, mert rögtön elkezdheted a helyreállítást és nem akkor kell megtanulnod, ami a megnyúlt izommal nehezebb, hiszen a mozgásos izomérzet sajnos ilyenkor kisebb.
Gátmetszéssel is nyugodtan gyakorolhatsz, a gát gyógyulását segíted elő, javul a seb tápanyag ellátása.
Tehát a tréning a várandóság minden szakaszában elsajátítható, de minél több időt szentelünk a szülés felkészülésére, annál több előnyt nyerünk gáti izmainknak és a Baba világra segítésében. Ha a gáti izmok karbantartottak, akkor az összehúzódásra és az elernyesztésre egyaránt képesek.
Vigyázz!, soha nem szabad tornázni megkeményedett hassal!
A gyakorlatokat csak akkor végezd, ha az orvosod nem tiltott el a tornától!, kérd ki véleményét és a tréning elsajátításához szakképzett trénerhez menjél tanulni. Nem fejlesztő hatású a záróizmok rendezetlen húzogatása és a vizelés közbeni izomösszehúzás.
Ne minősítsd le a Kriston Intim Torna /KIT/ programot a hüvely szorítgatására vagy buszmegállós húzogatós gyakorlatsorra. A KIT-nél a gyakorlatok sorrendje, minősége eredményeként garantált a változás.
Remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődésedet, hogy a Női Belső Erőd megtartható legyen és megadd magadnak az Örömtelibb Szülésre a lehetőséget.
Ne feledd! Ami csak rajtad múlik, az megvalósítható!

Bogdán Magdi
szakokleveles intim torna tréner
www.test-lelek-szellem.hu
mohafecske@t-online.hu

share your content

Share your content to the world; let’s people easy to find you. Social Bookmarking make it easy for you. Submit your breaking news and let’s we do the rest. If you want an easier way, Submit RSS feed to Directory so the people can follow your update automatically.

We know, at this time ‘Social bookmarking’ is increasing popular besides search engine where we can find the latest update of news. Almost all kinds of information we can get from them such as Car Brand, Sport, Business, etc; or a specific information like Bollywood Star or Latest Mobile Phone

For Used Stationary Bikes information, please visit the site was I found.

sohbetchatsohbet

MuratCan

The story comes with a young man.chat siteleriHe comes from a small town.chatHe goes to the prosperous city New York.güzel sözler He is ambitious to own a big house,yonja a luxurious car. He has the confidence that one daysohbet/adana sohbet/netlog sohbetnetlog his dream will come true. He imagines the daykızlarla sohbet sohbet ethis wife enjoy the happiness together with him.He seeks and charity every opportunity to win the economic trade.mirc indir He tries his best to. One day,flip chatchat roulettechat roulet his entire dream comes true. He comes back home.He picksdini sohbet up his wife to the big city. He was invited to the party.muhabbetsohbet He brings his wife to take part in the partyHis workmates were disappointed for hisseviyeli sohbet old wife.His wife was also very sad thatgüncel haberler she want to go back to the town.Chat/sohbet He knows that today hesohbet odaları owns so much fortunate is from his tender and kind wife from many aspects. The reason why she looks old is because of him. He do not want his wife go back. He wants her live with him together. He want her suffer so much miserable life as before. While, he was so handsome is totally different from his wife. He wonders chat siteleriislami sohbetsohbet odalariand considers one day after one day. Soon, the day is drawing near. iyinet frmtr trkygnclr webmaster seo yarışmasıHe doesn’t know what he could do to leave his wife. Suddenly, an ideaforumforum siteleri toplist eklecomes into mind.He goes to the .the price of the jewelry, then he puts his money film izle - dizi izle - mp3 indir -mp3 dinle - dizi izle - yabancı dizi - lig tv izle - on the counter with the twice price./chat/burmeh yaza lida fx15 biber hapı ile formda girin//zayıflama lida fx15 ve biber hapı zlfvbh/travesti

Turning the knob gently, he

Turning the knob gently, he looked in and saw his daughter fingering herself, lost in her own pleasure free porn videos. The sight of his little girl's fingers sliding effortlessly in and out of her love nest cause an immediate erection free sex videos. Butterflies appeared in his stomach and his knees felt weak as he wondered what she was imagining. His own thoughts were running rampant as he watched her, noticing how large her clit was as she rubbed it furiously hairy bush, reminding him once again how much Etienne reminded him of her mother hairy collection. ABB728019390 порно

rolex

fake watches the largest watch ever produced by Breitling, the brand audemars piguet managers of the company decided to resort to omega mythology and named it the Breitling Hercules Automatic.fake rolex The watch is powered by an extremely accurate and durable breitling watches COSC-certified chronometer, a winner in terms of build replica watches quality. The automatic movement of the watch is set with 38 rolex rubies to improve its accuracy.

rolex

breitling This model will be appreciated by any watch connoisseurs who tag heuer appreciates the classic Swiss aesthetics that is so characteristic cartier of every single model from Vacheron Constantin. Feel free to browse hublot our catalogue of Vacheron Constantin replica watches. The watches patek philippe correspond to the standards of high quality and the cartier watches prices are quite accessible.How to describe a watch that is omega watches larger than usual? Oversized, unusually large? In order to describe

شات

شات الشله|شات
دليل|العاب|توبيكات|منتديات|دردشة سيف العشق|دردشة بنات نجد|دردشات الخليج|
دردشات سعوديه|شات صوتي |دردشات عربيه |دليل مواقع |كويت كام|بنت ابوي|روحانيات|جسر التواصل|ادبيات|شرفات الازاهير|دوائر ضوء|
الترفيه|شبابيات|طيور الحب|منتدى|دردشة|شات كتابي|شات الرياض|دردشة الغلا|معازف|نت لوج |
صيف كام|دردشة البرق|دردشة الرومنسية|دردشة تحب|شات صوتي بناتي|دردشة الشله|صور وتعليق|سحر العالم|شات صوتي بنات|منتدى|مملكة |الحياة الزوجية|دردشة ابو عريش|دردشة الوله الصوتي|هند البلوشي|صور ميسي|دردشة رورو|
دردشة شام|دردشة العنابي|دردشة مزنة|دردشة التحليه|دردشة عمان |سعودي ون |دردشه الحب |دردشه حائل |نت لوق |ايكريام |سعودي كول 6666|سعودي كام|دردشه الواحات الاسلامية| بنت الرياض|دردشة قلوب|كملنا|شات مقالات|
دردشه نجران | دردشة العين | لحن|طرب توب|طربي|دردشه الخليج|رويتك|منتديات جدة بايكرز|العاب برق|دردشة ليبيانا|حرب القبائل|سعودي كول 19994|
دردشه صوتيه|شات كتابي|شات الود|دردشة صوتيه عراقيه|طرب|حلا السعوديه|تعب قلبي|منتديات فراشة حواء|دردشه وله عمري|منتديات عشاق الهلال|
ماسنجريات|صور المشاهير|مشاهير العالم|الانمي|دردشة برق|جازان توب|ارجوان|شات نور البدر|زهرة سورية|منتديات الوليد|بلياردو العرب|منتديات الدلوعة|شات بنت القصيم|سعودي قمر|مركز تحميل|الدلوعه|الو فن|فيس بوك|
دردشة ببسي|دردشة شجون|دردشة رعودي|سعودي اح|دردشة شجون|دردشة البحرين|شات المميزة|شات دلال|دردشه الامارات|دردشه بنت السعودية|دروب الوله| سعودي توب| دردشة عشق| روعة الكون| دردشة الكون| رؤية صاخبة| دوائر ضوء| رنين| زوايا| روحانيات| طلابنا وطالباتنا|نثار احبار| كان ياماكان| لها|المائدة|امور الشباب|رياضة|سيارتك|دردشة عيون|شبابيات|نفحة عطر|
العاب بنات |العاب سيارات |العاب كبار |
العاب منوعه |العاب اطفال |العاب قتالية |
العاب اكشن |العاب الرماية والتصويب |
العاب ذكاء |العاب ورق |العاب مغامرات |
العاب رياضية |

7lm

ملعب نت|بوابة ملعب نت|رفع الملفات|
حائل|محمد بن فطيس|منتدى محمد بن فطيس|منتدى هتون|منتدى القريات|ترحيب|
عشقي |شبكة عشقي |شبكة خليجية |شبكة عربية |شبكة ومنتديات عشقي |منتدى |منتديات |
منتديات عشقي |عشقي |منتدى خليجي |منتدى عربي |منتديات خليجية |منتديات عربيه |توبيكات عشقي |
توبيكات 2010 |وسائط عشقي |وسائط 2010 |رسائل |رسائل2010 |اخبار عالمية |
بلاك بيري |يوتيوب |وظايف |ازياء 2010 |فساتين 2010 |
شباب حائل|شباب|مركز تحميل شباب حائل|قروبات اسطوره زماني|تعليم الفوتوشوب|car modification|

الحوامل|الولادة الطبيعية|الولادة القيصرية|الحمل والولادة|دردشة حوامل|اطفال الانابيب|اعراض الحمل|علامات الولادة|علامات الحمل|الاجهاض|ملابس اطفال|مراحل الجنين| الوحم| حساب موعد الولادة| حساب الحمل| طرق الحمل| علامات الحمل بولد|علامات الحمل بتوأم|
بعد الاجهاض|اسباب الاجهاض|الحمل بعد الاجهاض|
اعراض الاجهاض|حكم الاجهاض|حبوب الاجهاض|الاجهاض المنزلي|الاجهاض بالاعشاب|تنظيف الرحم|الدورة بعد الاجهاض|الرحم بعد الاجهاض|نمو الجنين|مراحل نمو الجنين|مراحل الحمل بالصور|ولادة طبيعية يوتيوب|الاجهاض المتكرر|الوحم اثناء الحمل|علاج الوحم|اعراض الوحم|متى يبدا الوحم|
تحديد موعد الولادة|طرق منع الحمل|طريقة الحمل|حبوب ياسمين|حبوب جينيرا|حبوب مارفيلون|ايام التبويض|فترة التبويض| ايام الحمل| التبويض عند المرأة| التبويض بالصور| علاج تكيس المبايض| تكيس المبايض وعلاجه| منع الحمل| ولادة طبيعية| ولادة فيديو| ولادة قيصرية فيديو|
اسماء بنات مواليد| اسماء بنات| اسماء مواليد جديدة| حبوب منع الحمل| التبويض|تكيس المبايض|المبايض|فساتين حوامل| فترة النفاس| مراحل الحمل|حبوب الحمل|اللولب| الولادة المبكرة|
صور ولادة|فيديو ولادة|اسماء مواليد|ازياء اطفال|صور حوامل|علاج العقم|ازياء حوامل|نمو الجنين|جنس الجنين|حركة الجنين|هدايا مواليد|الولادة|تأخر الحمل|

علم ومعرفة | Knowledge | دراسات علمية | ابحاث | Scientific Studies | TOEFL | كتب | Books | English Forum | MEDICAL CLINICAL |
Medical Software, Medical Books, Medical Videos | زوايا عامه | حوار ونقاش | ذاكرة الاماكن | بداية المشوار | كوفي الأعضاء | حروف ترسمهأ قصائدكمّ | حكايا وعبر | مناجاة قلمك للورق |
غنج التوت | اطايب شهية | ديكور, اثاث, غرف نوم, مفروشات, حدائق | صحة, طب بديل, تغذية, اعشاب, رجيم, رشاقة | برامج كمبيوتر | برامج ماسنجر | ماسنجر 2010 |
برامج جوال | فوتوشوب, تصاميم, جرافيكس | اقلبها فله | العاب | العاب الكترونية | صور فساتين | صور | a7lm | منتديات ارسمك حلم |
ارسمك حلم | نشر مدونات | حلم | ارسمك|دليل|BlackBerry|

فله |زفات | منتديات عشقي |شات صوتي |منتديات | منتديات بلاك بيري | دمعة |

sfgkdfjg

in order to replica watches suit modern tag heuer standards. Other replica rolex than that, the fake watches watch remained fake rolex pretty the replica watch same. The cartier Patek Philippe Calatrava cartier watches Mechanical watch breitling watches features the same omega watches minimalist white watches dial with elegant black Roman numerals.

sfgkdfjg

With its elegant replica watches dial and round tag heuer moderate-sized case, the breitling timepiece is one omega watches of the best cartier known models of the brand. It fake rolex has all the features replica watch of the original breitling watches Calatrava except that it fake watches is equipped cartier watches with a genuine rolex enamel dial. The rolex original movement patek philippe powering the watches news watch was also substituted for the one developed in the 1970s, the Caliber 215 PS,

sfgkdfjg

and with this replica watches feature, your tag heuer replica will be virtually breitling indistinguishable to even omega watches the most experienced cartier observers.Do not be disappointed fake rolex anymore by inferior replica watch imitations! Hundreds of breitling watches satisfied IREPLICASTORE fake watches customers have emailed cartier watches us telling us rolex of their amazing watches new 2010 selection. Be careful patek philippe though - as demand watches news is high,

Wish I have the luxury of

Wish I have the luxury of time to consider using the benefits these site can offer.....
military boots

Although other forms such as

Although other forms such as closed-circuit television (CCTV) are in use, the most common usage of the medium is for broadcast television, which was modeled on the existing radio corporate gifts broadcasting systems developed in the 1920s, and uses high-powered radio-frequency transmitters to broadcast the television signal to individual TV receivers.

buy kuler

Hozzászólás:

A fenti téma a insteresting és egy új információ a számomra. I am looking for testking NS0-501 Van fogalmad róla. De ne felejtsük el, hogy dolgozza ki a testking 1Y0-259, valamint arról a testking JN0-562, amely alapvető eleme a fő távon. Ez az én dolgozat témája tehát legyen szíves segíteni nekem.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.