Az inkontinensek több mint fele nem fordul orvoshoz problémájával

Az inkontinencia rendkívül elterjedt probléma Magyarországon: a háziorvosok teljes pacientúrájának hat-hét százaléka inkontinens és a családorvosok átlagosan havi egy-három új esetet fedeznek fel. Ennél is nagyobb gond azonban, hogy a betegeknek kevesebb mint a fele fordul csak orvoshoz ilyen jellegű panaszaival. Ezeket a tényeket az Inko Klub Egyesület kutatása és országos rendezvénysorozata tárta fel. „Az is kiderült, hogy az orvoskerülés hátterében alapvetően az inkontinenciával kapcsolatos szégyenérzet, a kezelési módokról és az alkalmazható terápiák sikerességéről való hiányos információk és a nem kielégítő orvos-beteg viszony húzódik meg? emelte ki Dandé Szilvia, az Inko Klub Egyesület képviselője május 17-én tartott sajtótájékoztatójukon. Az egyesület éppen ezért az inkontinenciával élők tájékoztatását tűzte zászlajára, és platformot kínál az inkontinenciával élők összefogására. Egyik fontos kezdeményezésükként tavasszal Inkontinencia Napok elnevezéssel felvilágosító rendezvénysorozatot tartottak.

"Az inkontinencia olyan állapot, amely az életminőség jelentős romlásával, depresszióval, bőrgyógyászati problémákkal, a higiéniás állapot változásával is járhat, egyéni és társadalmi szinten jelentős költségeket okoz." mondta Dr. Sarkady Tamás, az Inko Klub Egyesület elnöke, aki orvosi szemmel közelítette meg a kérdést. Az inkontinencia négy típusát különböztetjük meg: a vizelési inger nélkül fellépő passzív változatát, a túlfolyásos inkontinenciát, a fizikai terhelés, köhögés, tüsszentés hatására fellépő stressz inkontinenciát, az előzetes, parancsoló vizelési inger utáni késztetéses inkontinenciát és a kevert inkontinenciát, amely a stressz és késztetéses inkontinencia keveréke.

Az inkontinencia leggyakrabban jelentkező típusa a stressz inkontinencia, amely akkor lép fel, amikor a hasűri nyomás nagyobb, mint a húgycsövet záró nyomás. Mindez intenzív testmozgáskor, köhögéskor, tüsszentéskor, túlsúly esetén jelentkezhet. A stressz inkontinencia megelőzhető és kezelhető. A megelőzés legfontosabb módja a testsúly csökkentése, a dohányzás felfüggesztése, az erős fizikai munka mérséklése, a székrekedés megszüntetése és az intim torna. Terhesség és szülés esetén a terhes- és intim torna, a terhesség alatti aktív életmód szintén segítenek a probléma elkerülésében. Emellett kiegészítő jellegű kezelésekre is mód nyílik, így a betétek és pelenkák használatára, a vizelettartást javító eszközök alkalmazására, állandó katéter beültetésére vagy szakaszos önkatéterezésre is sor kerülhet.

A háziorvosok körében végzett felmérés eredményei

"Mivel az inkontinenciában szenvedők általában először a háziorvosukat keresik fel panaszukkal, az Inko Klub Egyesület megbízásából 2006. februárjában és márciusában telefonos felmérést készítettünk 150 háziorvos körében. A kutatás során arra voltunk kíváncsiak, hogy a háziorvosok pacientúrájában milyen gyakran fordulnak elő inkontinensek, az orvosok mit tanácsolnak nekik, hogyan kezelik és hova küldik tovább a hozzájuk fordulókat" hangzott el Lelovics Móni, a Free Association Research kutatójának előadásában. A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett háziorvosok teljes pacientúrájának hat-hét százaléka inkontinens, és hogy jellemzően havonta egy-három új esetet fedeznek fel. Az inkontinenciában szenvedők nagy része nő, a pacientúrákban mindössze 14 százalék az inkontinens férfiak aránya. Jellemző, hogy a férfi háziorvosok több inkontinens férfit fedeznek fel, illetve kezelnek, mint a női doktorok. Általában már eleve inkontinens panaszokkal keresik fel az érintettek a háziorvost, viszonylag ritkább eset, ha más panaszok kapcsán derül fény a problémára. Az érintetteket leginkább az inkontinencia által okozott szociális beilleszkedési gondok, a tünetek okozta általános kényelmetlenség és higiénés problémák motiválják arra, hogy orvoshoz forduljanak.

A háziorvosok jelentős része előbb megvizsgálja és laborvizsgálatra is elküldi a beteget, ezután kétharmaduk szakrendelésre utalja az inkontinens panaszokkal érkezőket. Túlnyomórészt urológiai szakrendelésre küldik őket tovább, az orvosok egyharmada viszont azt állította, hogy a betegek egy részénél ő maga kezdi meg a kezelést. Erre azokban az esetekben kerülhet sor, ha úgy látják, hogy a beteg nem hajlandó felkeresni a szakrendelést, ha kifejezetten enyhe, kevés panaszt okozó inkontinenciáról van szó, illetve azoknál az idős vagy fekvőbetegeknél, akiket nehéz eljuttatni a szakrendelőbe. A kezelést maguk lefolytató orvosok elsősorban gyógyszeres terápiát alkalmaznak, emellett inkontinencia betéteket vagy nadrágpelenkákat írnak fel. Kétharmaduk állítja, hogy intim tornát is ajánl az érintetteknek, ezen belül jellemző, hogy a női doktorok valamivel gyakrabban ajánlják ezt a kezelési formát, mint a férfi háziorvosok.

A háziorvosi vizsgálattal párhuzamosan enyhe, közepesen és súlyosan inkontinens betegek körében is sor került kutatásra. A megkérdezettek közös jellemzője volt, hogy nem betegségnek, hanem állapotnak tartják az inkontinenciát, amelyet egy többé-kevésbé természetes folyamatként, a test öregedésének részeként élnek meg. Ennek ellenére szinte valamennyien szégyellnivaló, sokszor még a legszűkebb család előtt is titkolandó dolognak tartják az inkontinenciát. A probléma tabuként való kezelését az is erősíti bennük, hogy kevés ezzel a problémával foglalkozó műsorról, újságcikkről hallottak, holott más intim témáról sokat lehet olvasni-hallani. Akik enyhe tünetekkel rendelkeznek, még nem élik meg tragédiaként a változást, hiszen mindössze nagyobb körültekintésre van szükségük, ugyanakkor a közepesen és súlyosan inkontinensek már jelentős életmódbeli váltásokra kényszerültek: ritkán mozdulnak ki otthonról, nem szívesen mennek társaságba, az áTlagosnál jóval gyakrabban tisztálkodnak és a betét ill. nadrágpelenka viselése miatt öltözködésükön is változtattak.

Az inkontinencia kezelését a válaszadók akkor látják szükségesnek, ha már kellemetlenek a tünetet (közepes vagy súlyos esetben) és azokat nem lehet más betegségnek (pl. megfázásnak, vese vagy hólyagproblémáknak) tulajdonítani. Jellemző, hogy azok, akiknek fokozatosan romlott az állapotuk, később fordultak orvoshoz, mint azok, akiknél pl. műtét vagy baleset miatt hirtelen jelentkeztek a tünetek. Az inkontinens nők jelezték, hogy problémájukkal szívesebben fordulnának nőgyógyászhoz, mint urológushoz, sőt azt is szívesen látnák, ha az inkontinencia szűrése az amúgy is kötelező nőgyógyászati szűrés része lenne.

A gyógykezeléssel kapcsolatban általános vélekedés volt, hogy csak az enyhe tünetekkel rendelkezők gyógyíthatók meg teljesen, a többiek állapotán csak javítani lehet. Ugyanez a megítélés vonatkozik az intimtornára is, amelyet csak az enyhe tünetekkel rendelkezők esetében tartanak hatásos terápiának. Legtöbben betétet használnak problémájukra: jellemző módon az enyhe inkontinensek még beérik a normál, kereskedelmi forgalomban is kapható tisztasági betétekkel, a középsúlyos és súlyos esetek viszont már az orvos által felírt inkontinencia termékeket használják.

A válaszadók benyomásai alapján ezzel a problémával nem foglalkozik eleget és elég alaposan a média, pedig a több információnak jelentős lenne a szerepe a megelőzésben, az inkontinencia időben való felismerésében és kezelésében valamint az inkontinenciát övező tabuk megtörésében.

Sikeres volt az Inkontinencia Napok rendezvénysorozat

Az Inkontinencia Napok rendezvénysorozat 2006. február 28. és április 18. között zajlott öt vidéki városban (Győrben, Debrecenben, Székesfehérvárott, Szegeden és Pécsett). A rendezvénysorozat célja az volt, hogy az inkontinencia problémakörével kapcsolatban felvilágosítást nyújtson, valamint a probléma által érintetteknek találkozási lehetőséget biztosítson az ezzel foglalkozó szakemberekkel. Az előadók helyi urológus szakorvosok, ápolónők és intimtorna-trénerek voltak, az előadások az inkontinencia orvosi hátteréről, az inkontinens betegek ápolásáról és az intim tornáról szóltak. A rendezvényekre helyi civilszervezetek, nyugdíjas és kismama klubok, egészségügyi szakközépiskolák tanulói és az Inko Klub Egyesület helyi tagjai kaptak meghívást. A rendezvények résztvevőivel önkéntes alapon kérdőívet töltettek ki a szervezők, amelyben az inkontinenciával kapcsolatos panaszokra, információforrásokra valamint az orvosokkal való kapcsolatra kérdeztek rá. Összesen 79-en töltötték ki a kérdőívet.

A kérdőív kitöltőinek 68 százaléka állította, hogy vizelettartási panaszai vannak. 64 százalékuk nem betegségnek, hanem állapotnak tartja az inkontinenciát. Nagy részüknek (37 százalék) klimax idején kezdődtek inkontinens panaszai, 7,5 százalékuknál már szülés után. Különösen figyelemre méltó volt, hogy a válaszadók 53 százaléka állította, hogy még nem fordult panaszaival orvoshoz, és akik már orvoshoz fordultak, azoknak is 31 százaléka azt mondta, hogy semmiféle terápiát nem ajánlott nekik a háziorvos.

A kezelés tekintetében gyógyszeres kezelést 16,4 százaléknak, betétet vagy nadrágpelenkát 14,3 százaléknak, intimtornát viszont mindössze hét százaléknak ajánlott a kezelőorvos. Ez utóbbi ellenére 31 százalékuk állította, hogy végez intimtorna-gyakorlatokat, amelyeket elsősorban könyvből, videóról, internetről sajátítottak el, bár nyolc százalékuk gyógytornásztól tanulta a gyakorlatokat, és mindössze 3,7 százalékuk vett részt intimtorna tanfolyamon. Szintén figyelemre méltó adat, hogy a válaszadók 38 százaléka annak ellenére, hogy inkontinens panaszai vannak, sem erre kifejlesztett betétet, sem pedig nadrágpelenkát nem használ.

Inko Klub Egyesület, Sajtóinformáció, 2006. május 17.

Used Stationary Bikes

Did you need a Used Stationary Bikes? There are many types of Used Stationary Bikes design to suit the needs of many health conscious people. You need to look at anumber of important things to make sure it is the right Used Stationary Bikes for you before you buying. The first thing you need to consider when buying an Used Stationary Bikes is what sort you need. The next thing you need to consider is the stability of the Used Stationary Bikes.

Find More Information at Used Stationary Bikes

MuratCan

The story comes with a young man.chat siteleriHe comes from a small town.chatHe goes to the prosperous city New York.güzel sözler He is ambitious to own a big house,yonja a luxurious car. He has the confidence that one daysohbet/adana sohbet/netlog sohbetnetlog his dream will come true. He imagines the daykızlarla sohbet sohbet ethis wife enjoy the happiness together with him.He seeks and charity every opportunity to win the economic trade.mirc indir He tries his best to. One day,flip chatchat roulettechat roulet his entire dream comes true. He comes back home.He picksdini sohbet up his wife to the big city. He was invited to the party.muhabbetsohbet He brings his wife to take part in the partyHis workmates were disappointed for hisseviyeli sohbet old wife.His wife was also very sad thatgüncel haberler she want to go back to the town.Chat/sohbet He knows that today hesohbet odaları owns so much fortunate is from his tender and kind wife from many aspects. The reason why she looks old is because of him. He do not want his wife go back. He wants her live with him together. He want her suffer so much miserable life as before. While, he was so handsome is totally different from his wife. He wonders chat siteleriislami sohbetsohbet odalariand considers one day after one day. Soon, the day is drawing near. iyinet frmtr trkygnclr webmaster seo yarışmasıHe doesn’t know what he could do to leave his wife. Suddenly, an ideaforumforum siteleri toplist eklecomes into mind.He goes to the .the price of the jewelry, then he puts his money film izle - dizi izle - mp3 indir -mp3 dinle - dizi izle - yabancı dizi - lig tv izle - on the counter with the twice price./chat/burmeh yaza lida fx15 biber hapı ile formda girin//zayıflama lida fx15 ve biber hapı zlfvbh/travesti

Turning the knob gently, he

Turning the knob gently, he looked in and saw his daughter fingering herself, lost in her own pleasure free porn videos. The sight of his little girl's fingers sliding effortlessly in and out of her love nest cause an immediate erection free sex videos. Butterflies appeared in his stomach and his knees felt weak as he wondered what she was imagining. His own thoughts were running rampant as he watched her, noticing how large her clit was as she rubbed it furiously hairy bush, reminding him once again how much Etienne reminded him of her mother hairy collection. ABB728019390 порно

wulijun

another distribution If youGucci handbags you can use have installed
Discount golf trips you can use Gucci bagsto your preferredthan the one you

ROLEX

breitling This model will be appreciated by any watch connoisseurs who tag heuer appreciates the classic Swiss aesthetics that is so characteristic cartier of every single model from Vacheron Constantin. Feel free to browse hublot our catalogue of Vacheron Constantin replica watches. The watches patek philippe correspond to the standards of high quality and the cartier watches prices are quite accessible.How to describe a watch that is omega watches larger than usual? Oversized, unusually large? In order to describe

ROLEX

fake watches the largest watch ever produced by Breitling, the brand audemars piguet managers of the company decided to resort to omega mythology and named it the Breitling Hercules Automatic.fake rolex The watch is powered by an extremely accurate and durable breitling watches COSC-certified chronometer, a winner in terms of build replica watches quality. The automatic movement of the watch is set with 38 rolex rubies to improve its accuracy.

porno izle

The fanfare over the passing of this sad, demented, self absorbed, sexually depraved, racially self loathing individual just boggle the mind.. His demise was as predictable as the sun rising. His business,
cinsel sohbet, chat siteleri, biber hapı, sohbet siteleri ...
zayıflama lida fx15 ve biber hapı zlfvbh islami sohbet sesli sohbet, iyinet frmtr trkygnclr webmaster seo yarışması, kameralı sohbet, adanalı, türk sohbet, oyun oyna ..
tabiii en önemliside iyinet frmtr trkygnclr webmaster seo yarışması 'dır, bize baya bi para getirecek.
his family and particularly the children he had artificially created will be happier and far better off without him, not to mention wealthier. Remember and play his music if you want..it was pretty good but don't for get what an absolute failure as man he was. He dies a whiny drug addicted loser.. Save your sorrow for someone worthy.
burmeh yaza lida fx15 biber hapı ile formda girin porno izle porno izle porno izle sikiş izle lig tv izle sikiş izle
sikiş izle sikiş liseli sikiş
emekli sandığıdizi izleetüt merkezi

7lm

ملعب نت|بوابة ملعب نت|رفع الملفات|
حائل|محمد بن فطيس|منتدى محمد بن فطيس|منتدى هتون|منتدى القريات|ترحيب|
عشقي |شبكة عشقي |شبكة خليجية |شبكة عربية |شبكة ومنتديات عشقي |منتدى |منتديات |
منتديات عشقي |عشقي |منتدى خليجي |منتدى عربي |منتديات خليجية |منتديات عربيه |توبيكات عشقي |
توبيكات 2010 |وسائط عشقي |وسائط 2010 |رسائل |رسائل2010 |اخبار عالمية |
بلاك بيري |يوتيوب |وظايف |ازياء 2010 |فساتين 2010 |
شباب حائل|شباب|مركز تحميل شباب حائل|قروبات اسطوره زماني|تعليم الفوتوشوب|car modification|

الحوامل|الولادة الطبيعية|الولادة القيصرية|الحمل والولادة|دردشة حوامل|اطفال الانابيب|اعراض الحمل|علامات الولادة|علامات الحمل|الاجهاض|ملابس اطفال|مراحل الجنين| الوحم| حساب موعد الولادة| حساب الحمل| طرق الحمل| علامات الحمل بولد|علامات الحمل بتوأم|
بعد الاجهاض|اسباب الاجهاض|الحمل بعد الاجهاض|
اعراض الاجهاض|حكم الاجهاض|حبوب الاجهاض|الاجهاض المنزلي|الاجهاض بالاعشاب|تنظيف الرحم|الدورة بعد الاجهاض|الرحم بعد الاجهاض|نمو الجنين|مراحل نمو الجنين|مراحل الحمل بالصور|ولادة طبيعية يوتيوب|الاجهاض المتكرر|الوحم اثناء الحمل|علاج الوحم|اعراض الوحم|متى يبدا الوحم|
تحديد موعد الولادة|طرق منع الحمل|طريقة الحمل|حبوب ياسمين|حبوب جينيرا|حبوب مارفيلون|ايام التبويض|فترة التبويض| ايام الحمل| التبويض عند المرأة| التبويض بالصور| علاج تكيس المبايض| تكيس المبايض وعلاجه| منع الحمل| ولادة طبيعية| ولادة فيديو| ولادة قيصرية فيديو|
اسماء بنات مواليد| اسماء بنات| اسماء مواليد جديدة| حبوب منع الحمل| التبويض|تكيس المبايض|المبايض|فساتين حوامل| فترة النفاس| مراحل الحمل|حبوب الحمل|اللولب| الولادة المبكرة|
صور ولادة|فيديو ولادة|اسماء مواليد|ازياء اطفال|صور حوامل|علاج العقم|ازياء حوامل|نمو الجنين|جنس الجنين|حركة الجنين|هدايا مواليد|الولادة|تأخر الحمل|

علم ومعرفة | Knowledge | دراسات علمية | ابحاث | Scientific Studies | TOEFL | كتب | Books | English Forum | MEDICAL CLINICAL |
Medical Software, Medical Books, Medical Videos | زوايا عامه | حوار ونقاش | ذاكرة الاماكن | بداية المشوار | كوفي الأعضاء | حروف ترسمهأ قصائدكمّ | حكايا وعبر | مناجاة قلمك للورق |
غنج التوت | اطايب شهية | ديكور, اثاث, غرف نوم, مفروشات, حدائق | صحة, طب بديل, تغذية, اعشاب, رجيم, رشاقة | برامج كمبيوتر | برامج ماسنجر | ماسنجر 2010 |
برامج جوال | فوتوشوب, تصاميم, جرافيكس | اقلبها فله | العاب | العاب الكترونية | صور فساتين | صور | a7lm | منتديات ارسمك حلم |
ارسمك حلم | نشر مدونات | حلم | ارسمك|دليل|BlackBerry|

فله |زفات | منتديات عشقي |شات صوتي |منتديات | منتديات بلاك بيري | دمعة |

re:

in order to replica watches suit modern tag heuer standards. Other replica rolex than that, the fake watches watch remained fake rolex pretty the replica watch same. The cartier Patek Philippe Calatrava cartier watches Mechanical watch breitling watches features the same omega watches minimalist white watches dial with elegant black Roman numerals.

sfgkdfjg

With its elegant replica watches dial and round tag heuer moderate-sized case, the breitling timepiece is one omega watches of the best cartier known models of the brand. It fake rolex has all the features replica watch of the original breitling watches Calatrava except that it fake watches is equipped cartier watches with a genuine rolex enamel dial. The rolex original movement patek philippe powering the watches news watch was also substituted for the one developed in the 1970s, the Caliber 215 PS,

Indeed, as a reader to this

Indeed, as a reader to this blog pariuri sportive I am truly impressed by it`s content, poker online have been coming across posts that are so very informative for me, pariuri campionatul mondial keep impressing us! well worth the read.I found it very informative as bet365 I have been researching a lot lately on practical matters such as you talk about.

wedding dresses online store

This is my first time i visit here. Many I found so entertaining stuff in your blog, Especially ITS discussion. From the tons of comments on your articles, I Guess I am Not the Only One Having all the enjoyment here! Article is very interesting, thanks for your sharing. I will add it necessarily in the selected works and I will visit this site.welcome to my site:

Wedding Dresses
wedding dress
wedding gowns
wedding gown
Bridal gowns
Bridal gown
Bridal Dresses
Bride Dresses
2010 wedding gowns
2010 Wedding Dresses
Wedding Dresses Discount
Designer Wedding Dresses
Cheap Wedding Dresses
gowns Wedding Dresses
Wholesale Wedding Dresses
Mother of the Bride Dresses
Bridesmaid Dresses
Wedding Dress Accessories
Prom Dresses
Quinceañera Dresses
Evening Dresses
Cocktail Dresses
Flower Girl Dresses
Beach Wedding Dresses
Plus Size Wedding Dresses
A-Line Wedding Dresses
Ball Gown Wedding Dresses
Mermaid Wedding Dresses
Tea Length Wedding Dresses
Column Wedding Dresses
Strapless Wedding Dresses
Empire Wedding Dresses
Jacket
Veil
Petticoat

Thank you a lot for the very

Thank you a lot for the very hot article like this post.Don’t seek the famous issue associated with this topic in book stores! order essay
or essay order
at the essays writing firms.

Generic Viagra Cheap

Great Articles…………..

Bridal retailer, Wedding

Bridal retailer, Wedding dresses,Bridal dresses,Cheap wedding dresses,Inexpensive wedding dresses,
Cheap wedding gowns,Bridal wedding dress,Wedding website
wedding dresses
Bridal dresses
dresses sale
Bridesmaid Dresses
Flower Girl Dresses
Party, Evening and Celebrity dresses – endless selection of styles, colours and the latest celebrity trends in the Goddiva boutique at fantastic prices
Mother Of The Bride Dresses
cheap wedding dresses
Evening dresses
prom dresses
Dresses, evening, cocktail, prom dresses, formal gowns from eDressMe. Homecoming dresses and bridesmaid

Sok társadalomban "orvosi

Sok társadalomban "orvosi vagy jogi meghatározások, terhesség némileg önkényesen három trimeszterben időszakokat, mivel ez egyszerűsítésére hivatkozás különböző szakaszaiban prenatális fejlődés. Az első trimeszterben hordozza a legnagyobb kockázat a vetélés (természetes halál az embrió vagy magzat). A második harmadában, a magzat fejlődését könnyebben lehet ellenőrizni és diagnosztizáltak. Az elején a harmadik trimeszterben gyakran megközelíti a lényeg az életképesség, illetve képes-e a magzat számára a túlélést, vagy anélkül orvoshoz, rajtunk kívül a méh

testking 640-822 l 70-680 test l 70-649 testking

Wedding Dress Factory 0ffers

Wedding Dress Factory 0ffers Wedding dress, cheap wedding dresses, wedding gowns,
wholesale wedding dresses, wedding gowns, bridal dresses to all over the world
Bride dresses
Designer Wedding Dresses
Mother Of The Bride Dresses
We offers designer wedding dresses, cheap bridal gowns, bridesmaid dresses, flower girl dresses, prom dresses, online sale.
wedding dresses
cheap wedding dresses
Bridesmaid Dresses
Flower Girl Dresses
Wedding Dresses Sale
features wedding dresses and gowns, bridal and prom Gowns, quinceanera gowns,
cocktail, formal and bridesmaid Gowns.
Wedding Gowns
Evening Gowns

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.