Tanácsok karácsony idejére inkontinenciában szenvedőknek

Kellő körültekintéssel gondtalanok lesznek az ünnepek

Lassan közeledik a Karácsony és a Szilveszter, amely a rokonlátogatások, utazások, nagy családi ebédek és vacsorák időszaka. Ugyanakkor az utazás, a megszokottól eltérő ételek és italok problémákat okozhatnak az inkontinenciában szenvedőknek. Az alábbi ötletek segítenek abban, hogy a karácsonyi ünnepeket is felhőtlenül élvezhessük.

Karácsonykor hagyományosan útra kel az ország, hogy meglátogassa a rokonságát. Ha valakinek vizelettartási nehézsége van, még nem kell az ünnepeket a négy fal között töltenie, megfelelő tervezés és előkészületek után nyugodtan útra kelhet.

• Az első feladat az úticsomag körültekintő összeállítása: vigyünk magunkkal több napra szükséges betétet vagy pelenkát, nedves törlőkendőt, ápoló krémet és pantenol tartalmú mosdókrémet. Ha repülőn utazunk, ezeket a dolgokat több csomagban helyezzük el, hogy legyen pótlás, ha elveszne a csomag.
• Szintén fontos, hogy néhány betétből, pelenkából, egy váltás fehérneműből, nedves törlőkendőből állítsunk össze egy kisebb, kézitáskánkban elférő csomagot, amelyet út közben bármikor elővehetünk.
• Legyen velünk egyszerhasználatos WC-ülőke is, amely lehetővé teszi, hogy bárhol ráüljünk a WC-re, s így vizelés közben ne erőltessük meg amúgy is legyengült gátizmunkat.
• Az ágy védelmében érdemes vízhatlan ágyvédő huzatot vagy nagyméretű gumilepedőt is magunkkal vinni, bár néhány szállodában előzetes megbeszélés után biztosítani is tudnak ilyet.
• Vigyünk magunkkal zacskókat és szemeteszsákot is az átnedvesedett pelenkák, betétek, alsóneműk és ruhák szagmentes tárolására, hiszen út közben is érhet minket baleset, és az is előfordulhat, hogy a szálláshelyünkön nincs lehetőség mosásra. Férfiaknál ez különösen fontos, hiszen a férfimosdókban legtöbbször nincs a WC-kben szemetes. A szállodába mindenképpen vigyünk magunkkal ruhaszárító csipeszt és kötelet.
• Vékony betétet használóknak az utazás idejére érdemes vastagabb betétet berakniuk, mert lehet, hogy nem lesz lehetőség a cserére.
• Vonaton vagy repülőn érdemes a WC-hez közeli ülőhelyet választani.
• Utazás közben benzinkútnál, pályaudvaron vagy a repülőtéren érdemes inkább a mozgássérült WC-t használni, amelyben van kézmosó, több a hely és diszkrétebben tudjuk elintézni a betét vagy pelenkacserét.
• Út közben érdemes visszafogni folyadékfogyasztásunkat, ám az út végén ne felejtsük el pótolni azt.
• Mikor megérkeztünk, azonnal tudakoljuk meg, hogy merre van a WC, és éjszaka próbáljunk olyan helyen aludni, hogy minél közelebb legyünk hozzá.
• Inkontinenseknek fokozottan figyelniük kell az emésztésükre, mivel a szorulás az erőlködés miatt károsan hat a gátizomzatra. Ugyanakkor a hagyományos karácsonyi és szilveszteri ételek, valamint az édességek sok zsírt és cukrot, ellenben kevés rostot tartalmaznak. Ezért próbáljunk ilyenkor is egészségesebb, rostban gazdagabb ételeket főzni vagy fogyasztani.
• Az alkohol és kávéfogyasztással valamint a szénsavas üdítőitalokkal is vigyázzunk, mivel ezek irritálják a hólyagot, emellett a fokozott alkoholfogyasztás is felelős a szorulás kialakulásáért. Az ünnepek alatt is próbáljunk inkább napi másfél-két liter ásványvizet fogyasztani, és inkább gyümölcslevekből készült, alkoholmentes koktélokkal koccintani.
• Próbáljuk minél stresszmentesebben tölteni az ünnepeket: vonjuk be az egész családot a készülődésbe, hiszen így gyorsabban végzünk a teendőkkel. Időnként iktassunk be kisebb szüneteket, ne erőltessük meg magunkat, s az elvégzendő feladatok helyett inkább az ünnep szépségére összpontosítsunk.

Inko Klub Egyesület
Budapest, 2006. november 16.

شات

شات الشله|شات
دليل|العاب|توبيكات|منتديات|دردشة سيف العشق|دردشة بنات نجد|دردشات الخليج|
دردشات سعوديه|شات صوتي |دردشات عربيه |دليل مواقع |كويت كام|بنت ابوي|روحانيات|جسر التواصل|ادبيات|شرفات الازاهير|دوائر ضوء|
الترفيه|شبابيات|طيور الحب|منتدى|دردشة|شات كتابي|شات الرياض|دردشة الغلا|معازف|نت لوج |
صيف كام|دردشة البرق|دردشة الرومنسية|دردشة تحب|شات صوتي بناتي|دردشة الشله|صور وتعليق|سحر العالم|شات صوتي بنات|منتدى|مملكة |الحياة الزوجية|دردشة ابو عريش|دردشة الوله الصوتي|هند البلوشي|صور ميسي|دردشة رورو|
دردشة شام|دردشة العنابي|دردشة مزنة|دردشة التحليه|دردشة عمان |سعودي ون |دردشه الحب |دردشه حائل |نت لوق |ايكريام |سعودي كول 6666|سعودي كام|دردشه الواحات الاسلامية| بنت الرياض|دردشة قلوب|كملنا|شات مقالات|
دردشه نجران | دردشة العين | لحن|طرب توب|طربي|دردشه الخليج|رويتك|منتديات جدة بايكرز|العاب برق|دردشة ليبيانا|حرب القبائل|سعودي كول 19994|
دردشه صوتيه|شات كتابي|شات الود|دردشة صوتيه عراقيه|طرب|حلا السعوديه|تعب قلبي|منتديات فراشة حواء|دردشه وله عمري|منتديات عشاق الهلال|
ماسنجريات|صور المشاهير|مشاهير العالم|الانمي|دردشة برق|جازان توب|ارجوان|شات نور البدر|زهرة سورية|منتديات الوليد|بلياردو العرب|منتديات الدلوعة|شات بنت القصيم|سعودي قمر|مركز تحميل|الدلوعه|الو فن|فيس بوك|
دردشة ببسي|دردشة شجون|دردشة رعودي|سعودي اح|دردشة شجون|دردشة البحرين|شات المميزة|شات دلال|دردشه الامارات|دردشه بنت السعودية|دروب الوله| سعودي توب| دردشة عشق| روعة الكون| دردشة الكون| رؤية صاخبة| دوائر ضوء| رنين| زوايا| روحانيات| طلابنا وطالباتنا|نثار احبار| كان ياماكان| لها|المائدة|امور الشباب|رياضة|سيارتك|دردشة عيون|شبابيات|نفحة عطر|
العاب بنات |العاب سيارات |العاب كبار |
العاب منوعه |العاب اطفال |العاب قتالية |
العاب اكشن |العاب الرماية والتصويب |
العاب ذكاء |العاب ورق |العاب مغامرات |
العاب رياضية |

porno izle

The fanfare over the passing of this sad, demented, self absorbed, sexually depraved, racially self loathing individual just boggle the mind.. His demise was as predictable as the sun rising. His business,
cinsel sohbet, chat siteleri, biber hapı, sohbet siteleri ...
zayıflama lida fx15 ve biber hapı zlfvbh islami sohbet sesli sohbet, iyinet frmtr trkygnclr webmaster seo yarışması, kameralı sohbet, adanalı, türk sohbet, oyun oyna ..
tabiii en önemliside iyinet frmtr trkygnclr webmaster seo yarışması 'dır, bize baya bi para getirecek.
his family and particularly the children he had artificially created will be happier and far better off without him, not to mention wealthier. Remember and play his music if you want..it was pretty good but don't for get what an absolute failure as man he was. He dies a whiny drug addicted loser.. Save your sorrow for someone worthy.
burmeh yaza lida fx15 biber hapı ile formda girin porno izle porno izle porno izle sikiş izle lig tv izle sikiş izle
sikiş izle sikiş liseli sikiş
emekli sandığıdizi izleetüt merkezi

Indeed, as a reader to this

Indeed, as a reader to this blog pariuri sportive I am truly impressed by it`s content, poker online have been coming across posts that are so very informative for me, pariuri campionatul mondial keep impressing us! well worth the read.I found it very informative as bet365 I have been researching a lot lately on practical matters such as you talk about.

Prom Dresses 2010 including

Prom Dresses 2010 including designer Jovani prom dresses, cheap and affordable prom dresses,
sexy prom dress, wedding, bridesmaid and mother of the bride
Wedding Gowns
Evening Gowns
Formal Gowns
Prom Gowns
Shop prom dresses, formal dresses, prom shoes, 2010 designer prom gowns at dres4sale.
for cocktail dresses, dresses for prom, homecoming dresses, and evening dresses. Cheap prom dresses or couture designer evening gowns for your next formal.
prom dresses
christian louboutin
Evening Dresses. Women's Formal & Special Occasion Dresses ... Welcome to Cheap Evening Dresses for Sale! ... Buy Cheap Evening Dresses Sales & Accessories
evening dresses

tiffany jewelry Choose, buy

tiffany jewelry
Choose, buy and shop for on sale tiffany jewelry including Tiffany & Co Silver Necklace, Pendants, Bangles, Bracelets, Earrings, Rings and Accessories.
tiffany co
tiffany jewelry
Tiffany Jewellery offering bangle Jewellery, bracelet jewelry, eardrop jewelry, necklace jewelry, ring jewelry, finger ring jewelry and earring jewelry
tiffany
tiffany and co
pandora jewelry
Tiffany Style Silver Jewelry: Rings, Earrings, Necklaces, Bracelets and more Tiffany Jewellery at low prices

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.