Inko Klub Tanácsadó Csapata

Az Inko Klub tanácsadó csapata magas színvonalú és széleskörű tudásával, tapasztalataival járja az ország településeit és segíti az inkontinenciában szenvedő betegek lehető legszélesebb körű tájékoztatását. Az előadások során nemcsak a betegek, hanem maga a csapat is sok új és fontos információval gyarapodik, ami építő jelleggel segítik a munkájukat. Ismerjük meg hát részletesebben azokat, akik elkötelezték magukat az inkontinenciában szenvedő betegek segítéséért.

Bednárné Fehér Gyöngyi

Az Inko Klub tanácsadó csapatának diplomás szakápolója, aki az Egyesület megalakulása óta segíti a Tanácsadó csapat munkáját. Jelenleg a csepeli Jahn Ferenc Kórházban dolgozik, mint diplomás szakápoló. A kórház krónikus belgyógyászati osztályán fekvő betegek napi ellátásában, gondozásában és ápolásában vesz részt. Az Egészségügyi Főiskolán megszerzett képesítésével diplomás nővérként segíti a betegek gyógyulását.

Szászné Bundy Erzsébet

Szászné Bundy Erzsébet több, mint fél éve vesz részt az Inko Klub tanácsadói csapatának munkájában. Szakápolói diplomáját az Egészségügyi Főiskolán szerezte meg, és jelenleg a csepeli Jahn Ferenc Kórház gasztro-entrológiai rehabilitációs osztályán dolgozik. Szakápolóként nem csupán a betegek fizikai, hanem lelki ápolásával is odaadóan foglalkozik.

Csallos Viktória

Csallos Viktóriát, az Inko Klub Egyesület képviselőjeként ismerhették meg az előadásokon, aki a Külkereskedelmi Főiskolán szerezte meg közgazdász képesítését. ? a regionális sorozatok szervezéséért felelős személy, aki koordinálja és egyezteti az események zökkenőmentes lebonyolítását. Az Inko Klub kék számán - a 06/40-321-321-es számon - pedig válaszol a betegek kérdéseire, észrevételeire.

Prof.Dr.Romics Imre

Februártól új fővédnököt köszönthetünk az Inko Klub Egyesület élén Prof. Dr. Romics Imre személyében. A professzor 1947. májusában született Érden, majd 1971-ben végzett Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Három évig a Kórélettani Intézetben, majd 1974-től 1995-ig a SOTE Urológiai Klinikáján tevékenykedett.

1985-ben az orvostudomány kandidátusa címet szerezte meg. 1989-ben lett adjunktus, majd docens, és 1994-ben habilitált.
1995 és 1997 között az ORFI főorvosa. 1996-ban a Magyar Tudományos Akadémia doktori címét kapta. Szakterülete az urológia és onkológia.

Jelenleg a Semmelweis Egyetem ?ltalános Orvostudományi Kara Urológiai Klinikáján tanszékvezető egyetemi tanár, igazgató. Több magyar és nemzetközi tudományos társaság és kollégium tagja.

Az Urológiai Szakmai Kollégium volt elnöke, az Urológia című szakfolyóirat főszerkesztője, a Német, Cseh, Lengyel, Román és Szlovák Urológiai Társaságok tiszteletbeli tagja. Tagja az Európai Urológus Társaság több bizottságának, a European School of Urology elnökségi tagja, az MTA doktor képviselője és a British Journal of Urology bizottsági tagja.

Urológia terén számos publikációja jelent meg, ezért is vagyunk büszkék, hogy az inkontinencia egyik legelismertebb hazai szakértője elvállalta az Inko Klub Egyesület szakmai fővédnökségét.

Dr. Balogh Katalin

Dr. Balogh Katalin 1995-2001 között végezte el a Semmelweis Egyetem, ?ltalános Orvostudományi Karát, ahol 2001-ben általános orvosi diplomát szerzett. 1997-ben elvégezte Kriston Andreánál az „intim torna? és „gésák titka? tanfolyamokat; és ekkor már úgy érezte, ez egy olyan tudás, amit mindenkinek tudnia kéne, hiszen ez is fontos része az egészség-védelemnek! 2004 őszétől a Semmelweis Egyetem ?ltalános Orvos-tudományi Karának belgyógyász központi gyakornoki képzésében vesz részt. 2001-2004-ig a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájában PhD hallgató volt, ahol tudományos kutató orvosi munkát végezett öröklődő daganatok genetikájával kapcsolatban.A doktornő orvosként Kriston Intim Tornát tart egyéni és csoportos foglalkozások keretein belül hétköznap és hétvégén Budapesten, illetve kihelyezett céges tanfolyamokat és előadásokat is vállal országszerte.

thanks by admin perfect blog

thanks by admin perfect blog engüzel aşk şiirleri için Aşk Şiirleri
Aşk sözleri
sohbet kanallarında zirveye çıkmak için Sohbet kanalları
alemi yükseltmek için Sohbet odaları
Sohbet
Sohbet kanalları
kesintisiz adult izlemek için porno izle
full online bedava film izlemek için film izle
porn izle onayla pls no delete site's

ROLEX

breitling This model will be appreciated by any watch connoisseurs who tag heuer appreciates the classic Swiss aesthetics that is so characteristic cartier of every single model from Vacheron Constantin. Feel free to browse hublot our catalogue of Vacheron Constantin replica watches. The watches patek philippe correspond to the standards of high quality and the cartier watches prices are quite accessible.How to describe a watch that is omega watches larger than usual? Oversized, unusually large? In order to describe

ROLEX

breitling This model will be appreciated by any watch connoisseurs who tag heuer appreciates the classic Swiss aesthetics that is so characteristic cartier of every single model from Vacheron Constantin. Feel free to browse hublot our catalogue of Vacheron Constantin replica watches. The watches patek philippe correspond to the standards of high quality and the cartier watches prices are quite accessible.How to describe a watch that is omega watches larger than usual? Oversized, unusually large? In order to describe

rolex

fake watches the largest watch ever produced by Breitling, the brand audemars piguet managers of the company decided to resort to omega mythology and named it the Breitling Hercules Automatic.fake rolex The watch is powered by an extremely accurate and durable breitling watches COSC-certified chronometer, a winner in terms of build replica watches quality. The automatic movement of the watch is set with 38 rolex rubies to improve its accuracy.

porno izle

The fanfare over the passing of this sad, demented, self absorbed, sexually depraved, racially self loathing individual just boggle the mind.. His demise was as predictable as the sun rising. His business,
cinsel sohbet, chat siteleri, biber hapı, sohbet siteleri ...
zayıflama lida fx15 ve biber hapı zlfvbh islami sohbet sesli sohbet, iyinet frmtr trkygnclr webmaster seo yarışması, kameralı sohbet, adanalı, türk sohbet, oyun oyna ..
tabiii en önemliside iyinet frmtr trkygnclr webmaster seo yarışması 'dır, bize baya bi para getirecek.
his family and particularly the children he had artificially created will be happier and far better off without him, not to mention wealthier. Remember and play his music if you want..it was pretty good but don't for get what an absolute failure as man he was. He dies a whiny drug addicted loser.. Save your sorrow for someone worthy.
burmeh yaza lida fx15 biber hapı ile formda girin porno izle porno izle porno izle sikiş izle lig tv izle sikiş izle
sikiş izle sikiş liseli sikiş
emekli sandığıdizi izleetüt merkezi

7lm

ملعب نت|بوابة ملعب نت|رفع الملفات|
حائل|محمد بن فطيس|منتدى محمد بن فطيس|منتدى هتون|منتدى القريات|ترحيب|
عشقي |شبكة عشقي |شبكة خليجية |شبكة عربية |شبكة ومنتديات عشقي |منتدى |منتديات |
منتديات عشقي |عشقي |منتدى خليجي |منتدى عربي |منتديات خليجية |منتديات عربيه |توبيكات عشقي |
توبيكات 2010 |وسائط عشقي |وسائط 2010 |رسائل |رسائل2010 |اخبار عالمية |
بلاك بيري |يوتيوب |وظايف |ازياء 2010 |فساتين 2010 |
شباب حائل|شباب|مركز تحميل شباب حائل|قروبات اسطوره زماني|تعليم الفوتوشوب|car modification|

Forex|Forex|Forex Forum|فله|منتديات فله|منتديات عالم حواء|منتديات بنات كول|منتدى الفراشة|عالم الحياة الزوجية|استضافة مواقع|الحراج|
دردشه عراقيه|‏منتديات شموخ مبدع|‏دليل شموخ مبدع|‏توبكات|

الحوامل|الولادة الطبيعية|الولادة القيصرية|الحمل والولادة|دردشة حوامل|اطفال الانابيب|اعراض الحمل|علامات الولادة|علامات الحمل|الاجهاض|ملابس اطفال|مراحل الجنين| الوحم| حساب موعد الولادة| حساب الحمل| طرق الحمل| علامات الحمل بولد|علامات الحمل بتوأم|
بعد الاجهاض|اسباب الاجهاض|الحمل بعد الاجهاض|
اعراض الاجهاض|حكم الاجهاض|حبوب الاجهاض|الاجهاض المنزلي|الاجهاض بالاعشاب|تنظيف الرحم|الدورة بعد الاجهاض|الرحم بعد الاجهاض|نمو الجنين|مراحل نمو الجنين|مراحل الحمل بالصور|ولادة طبيعية يوتيوب|الاجهاض المتكرر|الوحم اثناء الحمل|علاج الوحم|اعراض الوحم|متى يبدا الوحم|
تحديد موعد الولادة|طرق منع الحمل|طريقة الحمل|حبوب ياسمين|حبوب جينيرا|حبوب مارفيلون|ايام التبويض|فترة التبويض| ايام الحمل| التبويض عند المرأة| التبويض بالصور| علاج تكيس المبايض| تكيس المبايض وعلاجه| منع الحمل| ولادة طبيعية| ولادة فيديو| ولادة قيصرية فيديو|
اسماء بنات مواليد| اسماء بنات| اسماء مواليد جديدة| حبوب منع الحمل| التبويض|تكيس المبايض|المبايض|فساتين حوامل| فترة النفاس| مراحل الحمل|حبوب الحمل|اللولب| الولادة المبكرة|
صور ولادة|فيديو ولادة|اسماء مواليد|ازياء اطفال|صور حوامل|علاج العقم|ازياء حوامل|نمو الجنين|جنس الجنين|حركة الجنين|هدايا مواليد|الولادة|تأخر الحمل|

علم ومعرفة | Knowledge | دراسات علمية | ابحاث | Scientific Studies | TOEFL | كتب | Books | English Forum | MEDICAL CLINICAL |
Medical Software, Medical Books, Medical Videos | زوايا عامه | حوار ونقاش | ذاكرة الاماكن | بداية المشوار | كوفي الأعضاء | حروف ترسمهأ قصائدكمّ | حكايا وعبر | مناجاة قلمك للورق |
غنج التوت | اطايب شهية | ديكور, اثاث, غرف نوم, مفروشات, حدائق | صحة, طب بديل, تغذية, اعشاب, رجيم, رشاقة | برامج كمبيوتر | برامج ماسنجر | ماسنجر 2010 |
برامج جوال | فوتوشوب, تصاميم, جرافيكس | اقلبها فله | العاب | العاب الكترونية | صور فساتين | صور | a7lm | منتديات ارسمك حلم |
ارسمك حلم | نشر مدونات | حلم | ارسمك|دليل|BlackBerry|

زفات|منتديات | منتديات بلاك بيري | دمعة |

sfgkdfjg

place your order replica watches early to avoid delays tag heuer in shipping replica rolex before the Christmas fake watches rush.ALL NEW 2010 fake rolex models have now been replica watch released – now cartier all models come with 25 cartier watches jewel movement and breitling watches swiss industry grade Stainless omega watches Steel! Among the key watches highlights are the Datejust II,

sfgkdfjg

and with this replica watches feature, your tag heuer replica will be virtually breitling indistinguishable to even omega watches the most experienced cartier observers.Do not be disappointed fake rolex anymore by inferior replica watch imitations! Hundreds of breitling watches satisfied IREPLICASTORE fake watches customers have emailed cartier watches us telling us rolex of their amazing watches new 2010 selection. Be careful patek philippe though - as demand watches news is high,

hozzászólás

smashing és fantasztikus .. Én akarok lenni a web designer, és világos lesz, hogy a 642-901 exam. És csakúgy, mint más fontos egy 70-290 exam ezek a vizsgák / tanúsítványt úgy a földön védjegy az IT területén. Remélem, lesz egy külön rész a SY0-201 exam és az egyéb feltételeknek összefüggő költségeket is.

kihez fordulhatok

Csatlakoztam az oldalhoz mivel barátomnak 67 éves nemrég olyan panaszai lettek hogy nem képes a székletét szabályozni illetve visszatartani, és többször a villamoson történt meg a dolog, de arról hallani sem akar hogy orvoshoz menjen, hogy tudnám rávenni hogy mégis el kéne mennie, nagyon szenvedek miatta mert jó lenne ha más miatt is elmenne egy vizsgálatra.
Nincs valakinek valami bevált ötlete ilyen makacs emberekhez?

hólyageltávolítás utáni inkontinencia, mint szövődmény

Kérem, ha van a fórumon valaki aki érintett, vagy ismer valakit jelezze, szeretnénk felvenni vele a kapcsolatot. Van e reális esély, hogy az állapotot megszüntessék.? /Férfibetegről van szó/

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.